
a KABARÉ 24 nagy banzájt rendez elfoglalva a Nagymező utcát.
lesz: JEGY-TOMBOLA (az összegyult pénzt a környék hajléktalanjainak ajánljuk fel)
VICCMESÉLO BUTIK, KÖZÖNSÉG-INTERJÚ
és elhangoznak a másoron lévő előadások dalai
a TÁRSULAT-on kívül fellép:
HERNÁDI JUDIT, BAJOR IMRE, KAPOCS ZSÓKA
A Kabaré 24 – Mikroszkóp Színpad társulata augusztus 23-án hétfőn délelőtt 10.00 órától szeretettel várja a sajtó képviselőit a színház évadnyitó társulati ülésére, amelyen Verebes István igazgató beszámol a 2010-2011-es évad terveiről, az aktuális változásokról és a szeptember 24-ei első bemutató részleteiről.
Cím: 1065. Bp. Nagymező u.22-24.
Szíves visszajelzését e-mailen vagy telefonon (06 30 621 94 39) várjuk, a tudósítást köszönjük.
Bajor Imre és Verebes István
a Kabaré 24 színpadán.
Verebes István igazgató bejelentette, hogy a Balfék! Jobbra át! című, tavasszal bemutatott kabaré NICSAK: KIBESZÉL! címmel, új jelenetekkel és új szereplőkkel gazdagodva kerül színre.
Az egyik új szereplő Bajor Imre lesz, a másik, aki a” szót viszi”
a kabaréjelenetek között a darab rendezője, Verebes István.
Az új évad első bemutatója szeptember 24-én, Szép Ernő: Érzelmes üzletek című darabja, a rendező Verebes István.
Szereplők:
Aradi Tibor, Balázsovits Edit, Beregi Péter, Csoma Judit
Dobó Kata - Sch. Hajnal Andrea, Gelecsényi Sára, Heller Tamás
Kokas Piroska, Lorán Lenke, Pregitzer Fruzsina, Szántó Szandra
További bemutatók:
TárSASjáték, közéleti kabaré, rendező: Sas József (2010.november 5.)
Zsurzs Kati – Walla Ervin Nyuszi ül a hóban, játékos gyermekdarab, (2010. október 6.)
Farm BT. rendező: Dömötör Tamás (2011.február 25.)
Cím: 1065. Bp. Nagymező u.22-24.

rendezte és konferál: VEREBES ISTVÁN
vendég: BAJOR IMRE
szereplők:Lorán Lenke, Nádas György, Beregi Péter, Heller Tamás
Baranyi László, Böröczky József, Gelecsényi Sára
Karsai István, Bősze Péter, Aradi Tibor, Szántó Szandra, Kokas Piroska
MŰSORUNK AZ ITT FELSOROLT, ÉGETŐ KÉRDÉSEKRE KERESI A VÁLASZT:
HOGY IS ZAJLOTT AZ A BIZONYOS „FÜLKEFORRADALOM?
HÁNY PÁRTBÓL ÁLL EGY NAGYCSALÁD?
KI LEGYEN AZ IDEÁLIS ELNÖK?
HOGYan NE LEGYÜNK MILLIOMOSOK?
MI GYŰLIK LEGINKÁBB A KREDENCEN?
KIT JELÖLÜNK MI BELÜLRŐL?
MILYEN IS A NAGY MAGYAR BŰVÉSZTRÜKK?
HÁNY NYELVEN BESZÉLÜNK MAGYARUL?
KI SZENVED TÖBBET A VÁLSÁGTÓL?
HOVÁ GURUL A NARANCSSZÍNŰ LABDA?
MILYENEK A RÉGI, EDDIG ISMEREtLEN NÉZNIVALÓK?
HOGY KERÜL ROSSINI A KABARÉBA?
MITŐL VÁLUNK TÜRELMETLENNÉ?
KI JELENTKEZIK A TAGFELVÉTELEN?
MI A BAJ A GYUSZI-FÉLÉKKEL?
MIRE EMLÉKSZIK EGY IDŐS PORNÓSZÍNÉSZ?
ÉS VÉGÜL: TÉNYLEG, KI BESZÉL?
Szép Ernő: ÉRZELMES ÜZLETEK - bemutató.
Első előadás: szeptember 24. este
szereplők:
Aradi Tibor, Balázsovits Edit, Beregi Péter, Csoma Judit
Dobó Kata - Sch. Hajnal Andrea, Gelecsényi Sára, Heller Tamás
Kokas Piroska, Lorán Lenke, Pregitzer Fruzsina, Szántó Szandra
díszlet: Míra János
jelmez: Torday Hajnal
rendező: Verebes István
SZÉP ERNŐ, A SZERZŐ ÍRTA:
NAGYON KÉREM ÖNÖKET, NE HARAGUDJANAK RÁM AZÉRT A GYÖNGÉMÉRT,
HOGY ITT A NYILVÁNOSSÁG ELŐTT MONDHATATLANUL JELENTÉKTELEN
ÉS NYOMORULT CSEKÉLYSÉGEKEN RÁGÓDOM, ÉS NEM FONTOS, ÉS A VILÁG
KRÓNIKÁJÁHOZ NEM TARTOZÓ ESETRŐL KÁNTÁLOK. DE HÁT LÁTOK, ÉS
HALLOK MINDIG MINDENKIT. NEMCSAK AZ IGYEKVŐ BOLTOSOKAT, AZ
ÜLDÖGÉLŐ NÉNIKET, A MAGUKNAK SZENVEDŐ ÉS RAJONGÓ MŰVÉSZEKET,
AZ EGYET ŰZŐ HIVATALNOKOKAT, A KATONÁKAT, A TÜRELMETLENÜL VAGY
TÜRELMESEN MÚLÓ ASSZONYOKAT ÉS A FEHÉR TENISZRE SIETŐ BAKFISOKAT,
ÉS A SZÓRAKOZOTT GYERMEKEKET. NÉZEM AZ ÉLVEZETET, ÉS AZ ELÍTÉLT
SZEGÉNYSÉGET, ÉS A LEBESZÉLHETETLEN CSÜGGEDTSÉGET, ÉS A REMÉNYT,
AMELYNEK AZ ÖZÖNVÍZ ÓTA ILYEN ÉVADJA, MINT MOST, MÉG SOSEM VOLT.
MENNYI MINDENT LÁTOK, ÉS ÚGY, MINTHA AZ ALKONYAT TÖKÉLETES TISZTA
VILÁGÍTÁSÁBAN NÉZNÉK KÖRÜL MINDIG.
MINDEN UGYANÚGY VAN
tükörképek KARINTHY FRIGYES írásai alapján

összeállította:
Konter László
emberrajzok – közállapotok – politika
szereplők:
Székhelyi József
Dobó Kata vagy Sch. Hajnal Andrea
Csoma Judit
Csonka András vagy Jeges Krisztián
Beregi Péter
Megyeri Zoltán
Falvai András
Szántó Szandra
asszisztens: NÉMETH DÓRA
jelmeztervező: BALLA MARGIT
díszlettervező: SZLÁVIK ISTVÁN
rendező: KONTER LÁSZLÓ
6 CELEB KERES 1 SZORZÓT
gúnyrajzok sok zenével

játsszák:
Fésűs Nelly vagy Germán Zille
Balázsovits Edit vagy Balázs Andrea
Sch. Hajnal Andrea vagy Kokas Piroska
Aradi Tibor vagy Kassai László
Straub Péter vagy Falvai András
Kristóf István vagy Lázár Balázs
konferál: Heller Tamás
koreográfus: Bodor Johanna
jelmez: Tordai Hajnal
zene: Gátos Iván és zenekara
zenei vezető: Heilig Gábor
írta és rendezte: Verebes István
Valóban hatással bír Kiszel Tünde szemöldöke a hazai közélet jelenkori állapotára? És Fekete Pákó IQ-hányadosa valóban mérvadó a magyar eszmetörténet személyiségeinek rangsorában? A Mónika-showban feltáruló társadalmi valóság valóban felér a szociálpszichológiai kutatások különféleképpen elemzett környezetrajzaival? Joshi Barath délutánonkénti televíziós szakrendelése valóban nagy számban eredményesebb, mint a pszichiátriai gondozóhálózat jelenkori kórismeire alapozott kezelések minősége? És végül valóban ilyen és ehhez hasonló jelenségekkel kell nekünk foglalkozni nap, mint nap baráti társaságokban, a körfolyosókon, az utcasarkokon és mindenhol máshol?
A színház múltjáról
Kapcsolat
Telefon: 3325322
Fax: 331 9942
Titkárság: 312 2889
e-mail: titkarsag@kabare24.hu